udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
32
találat
lapozás: 1-30 | 31-32
Névmutató:
Herepei János
1990. szeptember 22.
Olivier Lustig nyugalmazott ezredes csak Észak-Erdély zsidóságának tragédiájával foglalkozott, állapította meg Vasas Samu, kimondva, hogy az egész magyar nép fasiszta volt, a román nép ellenben mentes maradt a fasiszta fertőzéstől. Valójában a pártlap, a Scinteia 1945. máj. 24-i és aug. 4-i, a Mantuirea 1944. nov. 20-i és 1945. márc. 26-i számai megírták, mi is a valóság. A cernovici főrabbit megkínozták, majd agyonlőtték. Jegában 14 ezer, Toroinet és Radauti megyékben 15 ezer zsidót gyilkoltak meg. Transznisztriába, két megsemmisítő táborba deportáltak 108 ezer zsidót, ahol közülük 64 556-an meghaltak. Bukovinából 58 ezer zsidót vittek el, akik közül csak 12 ezren tértek vissza, Odesszában 30 ezer, Bagdanoviza táborában 50 ezer, Galacon 70 ezer, Cetatea Alban 10 ezer embert öltek meg, Virjuleni és Marculesti táboraiban 24 ezren haltak éhen. Összesen tehát 323 000 zsidót öltek meg. Lustignak elkerülte a figyelmét az, hogy erről a tragédiáról Romániában háromkötetes Fekete könyvet állítottak össze 1946-ban. Igaz, hogy később zárolták ezt az összefoglalót. - Raoul Sorban a hetvenes években Kós Károly lefasisztázásával keltett feltűnést. Festő volt, művelődéstörténész, most pedig felcsapott történésznek, megjelent művében /Fantasma imperiului Ungar si Casa Europei/ revizionistaként szerepel Szabó T. Attila nyelvtudós, Herepei János, de Németh László, Sütő András és Balassa Iván, a Magyar Néprajzi Társaság elnöke is. /Szabadság (Kolozsvár), szept. 22./ Raul Sorban akinek jelleme, viselt dolgai ismertek most egy könyvvel jelentkezett: Fantasma imperului ungar si Casa Europei, Bucuresti, 1990. A szerző munkája függelékében adott egy felsorolást: "Erdélyről és a romániai magyarokról szóló revizionista és hungarista könyvek nem teljes listája". Sorban revizionistának kiáltotta ki Cseh Gusztáv metszeteit erdélyi személyiségekről, Kányádi Sándor verseit az év hónapjairól vagy Szabó T. Attilának a helynevekkel foglalkozó művét. A szerző a hungarizmust az összmagyarság, a mindenkori magyar állam vezéreszméjévé tette: "A Magyar Birodalom fantomja ma áthatja a magyar politika minden munkatervét." Könyvében Klapka György, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Tisza Kálmán, Jókai Mór, Kós Károly és mások egy-egy kijelentésük miatt hungaristrák lettek. /Balázs Sándor: Cérnára fűzött rögeszme. = A Hét (Bukarest), szept. 27./2002. július 4.
Herepei János könyve /Kövek tanúsága, Kolozsvár, 2001/ csupán töredéke egy, a világháború martalékává vált gazdag anyagnak. A szerző évtizedeken át végzett gyűjtőmunkája a tizenhatodik és tizennyolcadik század közé eső időszak erdélyi viszonyaiba nyújt betekintést. A kötetet Sas Péter szerkesztette. /Németh Júlia: Kövek tanúsága. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 4./2002. november 5.
Elhunyt Balassa Iván professzor. Csűry Bálint tanítványaként nyelvészeti kutatást végzett, majd 1940-41 között Szabó T. Attila mellett dolgozott. Kolozsvári évei után Sepsiszentgyörgyre, a Székely Nemzeti Múzeumba nevezték ki. 1944 őszén került Budapestre, a Néprajzi Múzeumba. Hat éven át a Néprajzi Múzeum főigazgatója volt. 1956-1961 között a sárospataki Rákóczi Múzeumot igazgatta. Több könyve ennek az időszaknak a terméke, így a folklorisztikában is úttörőnek számító Karcsai Mondák vagy Bodrogköz lírai monográfiája a Lápok, falvak, emberek, vagy a Földművelés a Hegyközben, amely kötet már a Mezőgazdasági Múzeumban elkezdett szolgálatának kezdetét jelezte. 1969-től a Mezőgazdasági Múzeum mb. főigazgatója, majd tudományos főigazgató-helyettese. A rendszerváltás hajnalán jelent meg a híres, Határainkon túli magyarok néprajza c. kézikönyve, de monográfiát írt a magyar falusi temetőkről, a kolozsvári Házsongárdi temetőről, egyik tanítómestere, Herepey János kéziratát közreadva, valamint nyelvész mintaképeiről, Csűry Bálintról, Szabó T. Attiláról. A Magyar Néprajzi Társaság elnöke volt. Balassa Iván nyugdíjasan is aktív volt, a Györffy István Néprajzi Egyesületnek alapító társelnöke, az erdélyi néprajzkutatók felkérésére a Kriza János Néprajzi Társaság tiszteletbeli elnöke. A rendszerváltozás után megszervezte a határon túli magyar néprajzosok továbbképzését. /In memoriam Balassa Iván (1917-2002). = Szabadság (Kolozsvár), nov. 5./2002. december 18.
Szilágysomlyón megrendezték a karácsonyi könyvvásárt a Báthory István Alapítvány szervezésében. A rendezvénnyel egy időben nyílt meg az Ipp Art Társaság tárlata, és lépett fel műsorral a Szilágybagosi Általános Iskola mandolinzenekara. A könyvvásár meghívottja Egyed Emese költő volt, a Babes-Bolyai Tudományegyetem irodalmi tanszékének munkatársa, aki a régi magyar irodalmat tanítja. Magával hozta egy-két év termését, közte a napokban megjelent Levélajándék /Koinónia Kiadó, Kolozsvár/ című mesekönyvét. Beszámolt irodalomtörténeti kutatásairól, Barcsayról három könyvet is írt, majd Hajnali ének című verseskötetét dedikálta. Szabó Zsolt, a Művelődés kiadásában megjelent kötetek gondozója, terjesztője. Többek között harmincévi munkája, a Benedek Elek levelezését tartalmazó IV. kötet mellett bemutatta Balaskó Nándor Akt című könyvét, amely bő válogatást nyújt szobrainak grafikusi előzményeiről. Nemrégiben jelent meg Herepei János A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből című monográfiája Sas Péter szerkesztésében. Bemutatták a Romániai Magyar Irodalmi Lexikon (RMIL) IV., N-R kötetét, az Erdélyi Múzeum Egyesület és a Kriterion Könyvkiadó gondozásában. /Fejér László: Új könyvek Szilágysomlyón. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 18./ 2003. január 15.
Herepei János munkásságával szélesebb körben a rendszerváltás után lehetett megismerkedni. Neki köszönhető Kolozsvár és egyben Erdély középkori története számos mozzanatának feltárása. A kolozsvári Farkas utcai templom 1638-1647 közötti restaurálását nyomon követő kötete /Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből. Művelődés, Kolozsvár, 2002/ betekintést nyújt a város életébe. /Németh Júlia: Várostörténeti mérföldkövek. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 15./2003. február 14.
A Házsongárdi temetőben naponta folyik a sírkőrombolás. Eltűnt a temető Herepei János leírása szerint legrégebbi, 1632-ben állított, eredeti helyén lévő ereszes sírköve. /Máthé János: Eltűnt a legrégebbi sírkövünk. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./2003. május 22.
Alapításának ötödik évfordulóján műsoros rendezvényt tartottak Szilágysomlyón a református gyülekezeti házban a Báthory István Alapítvány és a Művelődés szerkesztősége szervezésében. Öt éve, 1998. máj. 16-án nyitották meg a Báthory István Anyanyelvi Könyvtárat, amely hiányt pótolt, mert a városi könyvtárból lassan kikoptak a magyar nyelvű könyvek és könyvtárosok. Azóta a könyvtár immár szűk, szükség lenne egy olvasóteremre. A rendezvényen dr. Széman Péter, az alapítvány elnöke emlékezett azokra a személyekre, intézményekre, akik segítették a könyvtáralapítást. A felsorolás nem teljes, de nem maradhatott ki a helybeli Acsádi Elek; a HTMH Pro Hungaris Alapítványa; a Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány élén Pillich Lászlóval; a zalaegerszegi József Attila Városi Könyvtár és igazgatója, Major Árpád és a szilágysági származású Juhász András a budapesti Országos Széchényi Könyvtártól. A kezdetben 4500 kötetes könyvtár állománya napjainkra 7000 kötetre gyarapodott. A könyvtárnak néhány száz beiratkozott olvasója van. A könyvtár megnyitója öt évvel ezelőtt szerzőavatással járt együtt, akkor mutatták be a Zilahon élő Fazakas Ferenc - az RMSZ-ben sorozatban közölt - Elmesélem életem című önéletírását. Rendszeresen tartanak könyvbemutatót, karácsonyi könyvvásárt, író-olvasó találkozót. Ezúttal Szabó Zsolt a Művelődés kiadásában megjelent könyveket (Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből; Balogh Ernő: Régi erdélyi fotográfiák; Balaskó Nándor: Akt; Szentimrei Jenő: Ferenc tekintetes úr) és a folyóiratot mutatta be. Nem maradt el a Hepehupa, a Szilágyság művelődési folyóiratának az ismertetése sem. A hagyományos író-olvasó találkozó keretében Lászlóffy Csaba a Magyarok története című könyvsorozatát ismertette. A református gyülekezeti teremben megnyílt ex libris kiállítás a kolozsvári Gábor Dénes gyűjteményéből származik. Születésnapját ünnepelte úgyszintén a helyi EC-(Paró)diákok diákszínjátszó csoportja, mely a könyvtáravatáson lépett először közönség elé. /Fejér László: Jubiláló Báthory- könyvtár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./2004. február 10.
Megjelent a Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények /Kolozsvár/ XLV. évfolyama 1–2. száma. Az új számban tanulmány olvasható többek között Sas Pétertől /Herepei János tudományszervezői munkássága a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeumban/, Egyed Emesétől /Szent István alakja a XVIII. századi magyar irodalomban/ és Péntek Jánostól /A hiány tünetei a külső régiók magyar nyelvi változataiban/. Gaal György az V. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus munkálatairól számolt be. /A Nyelv- és Irodalomtudományi Közlemények XLV. évfolyama 1–2. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 10./2004. április 3.
Herepei János történész és levéltáros gazdag hagyatékának anyagából jelentetett meg kötetet a Művelődés „Kolozsvár történeti helyrajza” címen. Sajtó alá rendezte, szerkesztette és az utószót írta Sas Péter. A könyvet a Művelődés szerkesztősége és a Koós Ferenc Kulturális Alapítvány mutatta be ápr. 1-jén Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban. Herepei munkásságáról Kiss András nyugalmazott főlevéltáros beszélt. Ez a harmadik könyv, amelyet a Művelődés megjelentet Herepei munkáiból. Ezt megelőzte A kalotaszegi templomok, cintermek és temetők régi sírkövei című, 2001-ben kiadott kötet, illetve A kolozsvári Farkas utcai templom történetéből (az 1638–1647 évi építkezés, berendezés és felszerelés adattára), amely 2002-ben látott napvilágot. A most bemutatott kiadvány Herepeinek a kincses város kialakulásával, településfejlődésével kapcsolatos kutatásait tartalmazza, feltárja Kolozsvár középkori történetét, utcáinak, épületeinek, temetőjének históriáját. Sas Péter elmesélte: Sepsiszentgyörgyön, szerencsés véletlen folytán bukkant rá egy papírzacskóba csomagolva Herepei kéziratainak egy részére. Szabó Zsolt, a Művelődés főszerkesztője közölte: Herepei további munkáinak kiadását tervezik. /Farkas Imola: A valódi érték időtálló. Könyvbemutató a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 3./2004. május 6.
Gelencén máj. 9-én, vasárnap szobrot avatnak, a nagyközség Bodor György emléke és életműve előtt tiszteleg. Petrovits István sepsiszentgyörgyi szobrászművész alkotása révén a székelység történetét kutató, a Bukovinába telepített, majd a Kárpát-medencében szétszóródott csoportok megmaradásáért és együtt tartásáért cselekvő személyiség szülőföldjén jut életművéhez méltó emlékhez. A Bodor György nevét viselő gelencei művelődési egyesület, a polgármesteri hivatal, az egyházi és az oktatási intézmények az újabb térplasztikai alkotás felavatásával Gelence Háromszék legelkötelezettebb emlékjelállító és műemlékmentő községei közé emelkedik, írta Sylvester Lajos. A település másik kiemelkedő személyiségének, Jancsó Benedeknek már van portrészobra. A műemlék templom, egy egész sor térplasztikai alkotás, a millenniumi, a világháborús és szabadságharcos emlékművek szerepet játszottak abban, hogy Gelence a múlt év legdinamikusabban fejlődő nagyközsége volt. Halász Péter néprajzkutatónak a Honismeret 2004/2. számában közölt esszéjéből vett részlettel emlékeztek dr. Bodor Györgyre. Kézdivásárhelyen született 1904-ben, de valójában mindig a vele szomszédos Gelencét tartotta otthonának, családja fészkének, s oda is tért meg halála után. A jogi egyetemet Budapesten végezte. Azok közé az emberek közé tartozott, akik soha nem nyugodtak bele Szent István országának szétdarabolásába. Fiatalon kapcsolódott Bajcsy-Zsilinszky Endre Nemzeti Radikális Pártjához, amelynek 1934-ben főtitkára lett. 1945-ben a Bácskából menekülő bukovinai székelyek letelepítését vállalta. Bonyhád székely szellemi központtá szervezését akarta elvégezni, de a kommunista hatalomátvétel keresztülhúzta terveit. A kecskeméti Forrás folyóirat közölte Bodor György Székely honfoglalás 1945-ben című visszaemlékezésének részleteit /1975/3-4/. A bukovinai székelyek 1764 óta idegenek között éltek. 1945 után Tevelen Kőrösi Csoma Sándor Székely Tanintézetet alapítottak 12 székely pedagógussal. 1947-ben Németh Kálmánnal, a bukovinai Józseffalva legendás plébánosával Bonyhádra hívták Herepei Jánost, a Sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum egykori igazgatóját, s megteremtették a bonyhádi Székely Múzeum működéséhez szükséges feltételeket. Később Bodor György barátaival, az ország állapotán és jövőjén vitatkozva, lehetőség szerinti szellemi műhelyt teremtve találkozgattak, közben politikai ügynökök figyelték őket. Püski Sándorral együtt letartóztatták őket és 1962 júniusában Budapesten a bíróság Bodor Györgyöt is elítélte három és fél évre. Szabadulása után a székely falutörvényekről, heraldikai képletekről s a székely nemzetségi szervezetről szóló írásai különböző folyóiratokban jelentek meg. 1967-ben fejezte be, de 1976-ban bekövetkezett haláláig csiszolgatta nagyszabású történelmi munkáját, amely A székely nemzetségi szervezet /Pallas Akadémia Kiadó/ címmel 2003-ban jelent meg Csíkszeredában /(sylvester): Egy ,,izzó lelkű magyar” ember. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./ Németh Kálmán könyve a bukovinai székelyek hazatéréséről: Százezer szív sikolt /Bácsjózseffalva, 1941/2004. május 15.
Máj. 13-án Kolozsváron, a Gaudeamus könyvesboltban mutatták be Kovács András művészettörténész professzor tavaly megjelent, Késő reneszánsz építészet Erdélyben című könyvét. A Teleki László Alapítvány /Budapest/ és Polis Könyvkiadó /Kolozsvár/ gondozásában megjelent mű szakmailag kifogástalan, méltatta Kiss András nyugalmazott főlevéltáros a könyvet. A kötet hosszas kutatások eredményeit összegzi, átfogó képet rajzol az 1541–1720 közötti időszak erdélyi késő reneszánsz építészetéről. Közel 300 művészi igényű kép, reprodukció található a könyvben. A kötet olyan neves művészettörténészek munkássága kiegészítésének-folytatásának tekinthető, mint Balogh Jolán, Kelemen Lajos, Herepei János és Bíró József. /Balázs Bence: Művészettörténeti referenciakötet az erdélyi reneszánszról. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 15./2004. október 16.
A Házsongárdi temetőről szóló irodalom egyre gazdagabb. Herepei János kötetbe gyűjtötte az 1750-ig keletkezett régi sírkövek adatait. Gaal György térképfüzetet és könyvet jelentetett meg róla. 1999-ben majd 2001-ben Kiss Melitta és Pápai Ferenc a turisták igényeit kielégítő színes térképet tett közzé Budapesten. Az első album 1989-ben a Helikon Kiadó gondozásában jelent meg Házsongárd címmel. Százhárom felvételét Kántor László készítette, a kísérő esszészöveget Lászlóffy Aladár írta. Sághy Gyula budapesti filmrendező színes képekből álló albuma a Recski Kiadó gondozásában 2003 decemberében jelent meg. A kötet bevezetője és a képek kísérőszövege dr. Györkey Jenő történész szakértő munkája. A szakértő ismeretei nagy részét Gaal György Tört kövön és porladó kereszten (Stúdium Könyvkiadó. Kolozsvár, 1997) című kötetéből valók, ahonnan a mondatokat gyakran egyszerűen átmásolta. /Gaal György: Új Házsongárd-album. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 16./okt. 18.2004. december 18.
A Kriterion Napok keretében a Művelődés folyóirat idei négy új kötetét mutatták be. Szabó Zsolt főszerkesztő ismertette a Művelődés helytörténeti, művelődéstörténeti folyóiratot. Elmondta, mintegy hat éve foglalkoznak könyvkiadással is, évente 4–5 kötet jelenik meg a Művelődés Egyesület gondozásában. Az idei év termése: Sas Péter: Az erdélyi festészet lírikusa, Tóth István; Herepei János: A kolozsvári Farkas utcai református templom és kollégium történetéből; Mostis Károly: Te sehol; Fekete Albert: Kolozsvári kertek. Sas Péter könyve méltó emléket állít Tóth Istvánnak, a festő halálának negyvenedik évfordulóján. A szerző budapestiként egyike a legkolozsváribb magyaroknak. Herepei János kötete a művelődéstörténeti hagyatékból idéz. Ez a negyedik kötet, amely munkáiból megjelenik, Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Herepei munkásságának jó ismerője mutatta be a kötetet. Mostis Károly: Te sehol című verseskötetét Könczey Elemér grafikus illusztrálta. Fekete Albert udvarhelyi származású szakember, Kolozsváron tanult, jelenleg Budapesten dolgozik. Kötete: Kolozsvári kertek – hiánypótló munka. Kolozsváron a Tranzit Házban folyik a könyvvásár. Az Erdélyi Híradó, Erdélyi Református Egyházkerület, Glória Kiadó, Kalota Kiadó, Koinónia Kiadó, Komp-Press Kiadó, Korunk, Kriterion Könyvkiadó, Kriza János Néprajzi Társaság, Művelődés és a Pergamen Könyvesbolt kiadványai kaphatók. /F. I.: Könyvözön a Tranzit Házban: zajlik az Adventi Könyvvásár. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 18./2004. december 25.
Megjelent Herepei János posztumusz munkája: Kolozsvár történeti helyrajza, Sas Péter szerkesztésében, a Művelődés kiadásában. Herepei János /Kolozsvár, 1891-Szeged, 1970/ Kolozsváron az egyetemen magyar-történelem-régészet szakot végzett. 1914-ben Pósta Béla egyetemi intézetében segédarcheológusként alkalmazta. A román egyetem kötelékében csak rövid ideig régészkedhetett, az Árpád-kori sírok azonosítása miatt eltávolították az egyetemtől. 1925-1938 között a Minerva nyomda könyvelője volt, emellett kutatott, az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeumőri tisztségét is betöltötte. 1938-tól a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum igazgatója lett. A világháború végén parancsot kapott, hogy a múzeum legértékesebb darabjait ládában menekítse. Az érkékes anyag 1945 márciusában az zalaegerszegi állomáson bombatalálat következtében elégett. Herepei hibásnak érezte magát a parancs végrehajtásáért, a háború után nem tért haza, három évig Keszthelyen nyomorgott. 1947-ben Bonyhádra költözött, hogy a hazatért bukovinai székelyek Székely Múzeum Egyesülete által felállítandó múzeumát vezesse. 1950-ben a hatóságok a múzeumot felszámolták. 1953-ban Kajdacsra költözött, itt kezdte meg jegyzeteit feldolgozni. 1957-től felfigyelt munkásságára a szegedi egyetem irodalmi tanszéke. Biztosították neki a kutatás feltételeit. 1961-ben családjával Szegedre költözött. A szegedi egyetem Adattár a XVII. Századi szellemi mozgalmaik történetéhez címmel három kötetben kiadta cikkeit, tanulmányait. Élete főműve soká váratott megjelenésére /A Házsongárdi temető régi sírkövei, Budapest, 1988/. Herepei kéziratos hagyatékában több kéziratos munka fennmaradt. Sas Péter Kolozsvár múltjának kutatására szakosodott. Neki köszönhető Herepei értékes munkájának kiadása. /Gaal György: Kolozsvári helynevek vallatója. = Helikon, dec. 25., 24. sz./ Előzőleg Herepei könyvéről: Farkas Imola: A valódi érték időtálló. Könyvbemutató a Gaudeamusban. = Szabadság (Kolozsvár), 2004. ápr. 3./ Megjegyzés: Meg kell említeni Asztalos Lajos hatalmas munkáját: a Szabadságban folytatásokban közli – betűrendbe rakva – Kolozsvár minden utcájának összes elnevezését, történelmi múltját, megemlítve az utcában található fontosabb épületeket, intézményeket, gyárakat is. 2004-ben egész évben folytatódtak közlései. A 2004. dec. 15.-i számnál a K betűnél tartott. Ízelítőül az alapos adattárból: „1497: Kysmesterwczaya [Kmk II. 159.]; 1570: "Janos deak Kismester vchay" [Élő 24.]; 1572: "Caspar ely fwtamot eleote az kismester vchara" [LvLtTörJk III/3. 13–63.]; 1589: kleyn meister gasse (’kismester utca’) [Gold 119.]; 1695: "a Széna Utczától Kis mester utczára által menő Sikátor" [Élő 24.]; 1696: "Platea angustae [...] qui [...] ex [...] Platea Széna Uccza in Plateam vulgo Kis Mester uccza nominatam ducit" (’a Széna utcából a közönségesen Kismester utcának nevezett utcába vezető szűk utca’) [Kvtel 67.]; …” /A Kismester utca leírása folytatódik, Asztalos idézett Felvinczi György Kolo’svár le-irása 1706-ban című verséből is, az utca eredetéről pedig ismertette Szabó T. Attila és Cholnoky Jenő véleményét.2005. november 7.
1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén föld alatti illemhely építéséhez láttak. Az illemhely földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János összegyűjtötte ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is. Hitelesítő ásatásra azonban csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. A föld alatti illemhelytől néhány méterre délre, 2,6 m mélyen 14 sírt tártak fel. Az elhunytakat valamennyiben fejjel nyugat felé helyezték el, vagyis keresztények voltak. St. Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, P. Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány méterrel nyugatra, 1969-ben néhány méterrel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Tulipános korlát. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 7./2005. december 9.
Megnyílt a kolozsvári Tranzit Házban az immár hagyományossá vált karácsonyi könyvvásár. A Magyar Könyvklub standjánál olyan könyvek kaphatók melyeket jelen pillanatban csak a magyarországi katalógusból lehetne megrendelni. A könyvklub kétszázezredik szerencsés vásárlója a helyszínen vehette át rendelését. A könyvvásár legjobban Wass Albert regényei fogynak, de a vásárlók érdeklődnek Nyírő József és Benedek Elek művei iránt is. A Korunk (azaz a Komp-Press) standjánál az érdeklődők az Ariadné sorozatban megjelent Selyem Zsuzsa, Demény Péter, Keszeg Vilmos, Orbán Gyöngyi és Vallasek Júlia műveiből válogathatnak, de megtalálható az összes Korunkban megjelent József Attilával kapcsolatos írásokat magába foglaló kötet is. A Kriterion standjánál választék a közismert Téka sorozattól egészen 111 vers – Váradról, Vásárhelyről, illetve 101 vers a szerelemről antológiákig terjed. A Művelődés Kiadó bemutatta Csetri Elek Erdélyi ezredek a francia forradalom és a napóleoni idők háborúiban (1792–1815) kötetét, Herepei János: A kolozsvári színház és színészet történelméből című művét, Gidófalvi István Önéletrajz-át és Kovácsné József Magda: Napok és nevek. Keresztszülők könyve címet viselő alkotását. /K. B.: Karácsonyi Könyvvásár a Tranzit Házban. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 9./2006. július 15.
1927-ben Kolozsváron a Főtér északkeleti részén földalatti illemhely építéséhez láttak. A munkálatok során négy középkori sírra bukkantak. A feltáráson dolgozó egyik régész szerint az egyikben talált S végű bronz hajpánt alapján XII. század végi, XIII. század eleji szász sírokról van szó. Valójában ezek XI. századi, XII. század eleji magyar sírok voltak /a szászokat V. István a tatárjárás után telepítette Kolozsvárra/. Az illemhely egykori földmunkái során sok régészeti emlék került napvilágra. Herepei János ezek egy részét, így az S-végű hajkarikákat is összegyűjtötte. Hitelesítő ásatásra csak 1943-ban került sor. Kezdeményezője László Gyula, a neves régész, megvalósítója Méri István volt. Ekkor 14 sírt tártak fel. Stefan Pascu szerint románok, beolvadófélben lévő szlávok sírjai, köztük talán magyarok is voltak. Véleményének szépséghibája, hogy háromban korhatározó S-végű hajkarikát, XI–XII. századi, jellegzetesen magyar női hajviselet-kelléket találtak – ezt a nemrég elhunyt régész, Petre Iambor is megerősítette. 1948-ban az ettől néhány m-rel nyugatra, 1969-ben néhány m-rel délre feltárt sírokból azonos leletek kerültek elő. A terület – az 1995-ben a Ferenc-rendi klastrommal szembeni ásatás leletei alapján is – az Óvárban akkor már létező Kolozsvár-csíra temetőjének része volt. A feltárás alapján a város e részén az első emberi település az újabb kőkorból való. Utána hiányzik a bronz- és a vaskor nyoma. A római réteg és a magyar temető között nem került elő közbeeső emlékanyag, bizonyítva, hogy a rómaiak kivonulása és a magyarság megjelenése között itt nem volt jelentősebb élet. A két réteg közti néhány tüzelésnyom az egykori római település romjai közti ideiglenes, népvándorlás kori meghúzódásra utal. Az Árpád-kori temető szintjétől fölfelé a rétegek töretlenül kimutatták a település, Kolozsvár folytonosságát. /Asztalos Lajos: Kora középkori sírok a Főtéren. Kolozsvár – közelről. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 15./2007. október 31.
A Házsongárdi temetőben a kutatók által összeírt, amúgy is kisszámú emlékünk egyre fogy. Már Herepei János sírkőösszeírásában (A Házsongárdi temető régi sírkövei. Budapest, 1988.) az 1750-ig felleltározott mintegy 150 kőből csupán 35 a tumba vagy töredéke volt meg. 1920-tól szinte megállíthatatlan a folyamat: eltűnnek a régmúlt idők utolsó tanúi is. A 2000-ben létrejött Házsongárd Alapítványnak egyik célkitűzése éppen a kallódó, védtelen köveknek a felkutatása, számbavétele és restaurálása volt. Az áttelepítendő emlékkövek számára alkalmas helyszínt találtak az Ybl Miklós által tervezett iktári Bethlen kripta kertjében. Amikor dr. Gaal György várostörténész, dr. Sipos Gábor főlevéltáros, Macalik Arnold műemlékvédelmi szakmérnök és Gergely Istvánné, mint az alapítvány igazgatója kijelölték és felmérték azt a mintegy 40 síremléket, amelyeknek megmentése nem tűr halasztást. Mindössze tizennyolc koporsókövet találtak. 2002 és 2006 között a Szathmári Pap család, Fojt Jakab, Betsek Miklós, Incze Mihály és két névtelen polgár tumbáit sikerült kiemelni és részben helyreállítani. 2007-ben újabb koporsóköveket restauráltak. Egyre többen segítik munkájukat, így a temetőben levő koporsókövek száma, az újonnan feltártakkal együtt 24-re emelkedett. Szakemberek és munkások ügyszeretete nélkül nem jutottak volna előbbre. A műemlékvédelmi szakmunkát évek óta ellenszolgáltatás nélkül végzi Macalik Arnold műépítész. /Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet: Szólalj meg metszett köved által! = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./2007. november 17.
Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Erdélyi Tudományos Füzetek sorozatának 258. számaként jelent meg tavaly Sas Péter művelődéstörténész könyve: A sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum elmenekített anyagának pusztulása 1945-ben. A kötetet a szerkesztő, Sipos Gábor, az EME alelnöke ismertette november 16-án a szerző jelenlétében, aki elmondta: bár nem az ő tiszte bárkit is rehabilitálni, a könyv a feltárt dokumentumokon keresztül mégis ezt teszi: Herepei János történésznek szolgáltat igazságot. „A múzeum anyaga 1945 március 29-én a zalaegerszegi állomáson bombatámadás következtében megsemmisült. Erdély művelődéstörténetének ez a 60 esztendővel ezelőtti szomorú fejezete a mai napig meglehetősen erős indulatot korbácsol, és vitákat gerjeszt. Az eseménysor bemutatásának és oknyomozó feldolgozásának nem lehetett feladata az igazságkeresés, a felelősség megállapítása, vagy a felelősök megnevezése. Alapvetően annyit tűzhetett ki céljául, hogy a rendelkezésre álló korabeli okmányok, levéltári anyagok, hivatalos- és magánlevelek, visszaemlékezések – tények – közzétételével a valóságot a lehető legjobban megközelítő kép kialakítását segítse elő a tragikus történet körülményeiről és hátteréről” – fogalmaz a fülszöveg. 1945-ben több tucatnyi láda indult el a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum anyagával, amely hat hónap múlva azonban teljesen megsemmisült, néhány fémtárgy kivételével. A szemtanúk, a pusztulásért Herepeit tették meg bűnbaknak. A kötet érdekessége, hogy bár több mint tíz éve készen volt az anyaga, nem lehetett kiadni amíg életben voltak a könyv egyes szereplői, egyesek szerint sérthette volna őket a kötet nyilvánosságra kerülése. Herepei az EME aktív tagja volt, amíg Kolozsváron élt, az Erdélyi Múzeum-Egyesület a kézirat kiadásával egyik „régi embere” előtt rótta le háláját. /F. I. : A bűnbakkeresés áldozata. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 17./2008. január 31.
Hatvan esztendős fennállásra emlékezett a Művelődés folyóirat. Az 1948-as induláskor még két kiadvány volt, a Művelődési Útmutatók és a Népművelődés. A folyóirat megélt emlékezetesebb és könnyen felejthető korszakokat is. 1956 derekától Művelődés címmel szolgálta az erdélyi magyar közművelődés ügyét. Időnként kompromisszumok árán is, de megteremtették a lehetőségét (olykor az egyetlent) néprajzi, hely-, művelődés- és nemzetiségtörténeti, képzőművészeti, könyvtár- és természettudományi tanulmányok, kórusművek, színdarabok közlésének. 1990-től a Művelődés– rövid bukaresti vergődést követően immár természetes éltető közegében, Kolozsvárt – fokozatosan megtalálta helyét a magyar, közelebbről az erdélyi magyar kultúrában. Tíz esztendeje kezdte el a Művelődés könyvkiadói programját, azóta évi 3–7 könyvcímmel jelentkeznek, így a szerzők a nagyobb közönséghez is eljutathatják kutatásaik eredményét (elegendő csak utalni a Debreczeni László, a Herepei János, a Balaskó Nándor-életművet közzé tevő sorozatokra, a lassan tucatnyi Művelődés-antológiára, vagy a Kriterionnal közösen kiadott Szilágysági magyarok, illetve az Aranyos vidéki magyarok testes monográfiára gondolni). Emellett vannak a folyóirat erdélyi tájvédelmi, tájtörténeti könyvei, továbbá a Szentimrei Alapítvánnyal közösen kiadott Sztánai Füzetek. Szólni kell a már több mint kétszáz kiállításról, amelyet a Művelődés Galéria-program keretében szerveztek határainkon innen és túl Budapesttől Bukarestig, Nagybányától Temesvárig. /Szabó Zsolt: Az első hatvan esztendő. = Művelődés (Kolozsvár), január/